Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Hogy jobb legyen városunk
 
 
Parkőrre szükség van
Makrai Zsolt játszótéri hibákat jelzett
2011. június elején több aggódó kisgyermekes szülő is jelezte a szintén lakótelepen élő és két kisfiút nevelő Makrai Zsoltnak, hogy a Nagymező utcai játszótér eszközei közül többnek olyan jellegű hibája van, amely veszélyezteti a gyerekek testi épségét.

A Vácért Lokálpatrióta Egyesület tagja azonnal lefényképezte a szóban forgó játékokat és levélben hívta fel az illetékesek figyelmét a balesetveszélyre, kérve annak mielőbbi kijavítását. A város főmérnöke a jelzést továbbította a Vác Város Településszolgáltatási Közhasznú Nonprofit Kft-hez.

A bejelentés után több héttel megszületett a holdinghoz tartozó kft. ügyvezetőjének válasza: a balesetveszélyes játékot elszállították, a szükséges alkatrészeket megrendelték és a homokozót feltöltötték. Mint ismeretes, az előző években ezen a játszótéren is tevékenykedett a lokálpatrióták javaslatára és képviselői keretből finanszírozott parkőr, aki rövid időn belül tudta jelezni ezeket a gondokat, felgyorsítva a megszüntetést, minimálisra csökkentve ezzel a gyermekekre leselkedő veszélyeket.

A Vácért Lokálpatrióta Egyesület választási programjában szerepelt az az elképzelés, hogy hasonló módon minden egyéni választókerületben alkalmazzanak parkőrt. Ezért pozitív és követnivaló lépésként értékelték a Lokálpatrióták, hogy a 6-os számú választókerület önkormányzati képviselője, Kiss Zsolt folytatja a parkőrprogramot és a rendelkezésére álló keret egy részét a parkok és játszóterek felügyeletére kívánja biztosítani.

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011